A 8 legfontosabb nyomelem: kalcium, foszfor, kálium, magnézium, szelén, cink, vas, szilícium


A 8 legfontosabb nyomelem: kalcium, foszfor, kálium, magnézium, szelén, cink, vas, szilícium

Makroelemeknek azokat az ásványi sókat nevezik, amelyek szervezetünk kevesebb mint 0,005 százalékát teszik ki, a mikroelemek (amiket nyomelem néven is említenek), még ennél is kisebb mértékben fordulnak elő.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy ha az ásványi sókból hiányállapot alakul ki a szervezetben, az kedvezőtlenül hat a testi funkciók működésére és szemmel látható jeleket is felfedezhetünk. Egyes ásványi sók hiánya esetén a bőr idő előtt öregedhet, ráncosodhat, megereszkedhet, tapintása érdessé, a színe pedig fakóvá válhat, a haj és a köröm töredezhet, de az sem ritka, hogy különböző elszíneződések hívják fel a figyelmünket az ásványi sók pótlásának szükségességére.

A Schüssler arcdiagnosztika is ezekre az apró, mégis sokatmondó elváltozásokra épül, és segít, hogy könnyen fény derüljön rá, melyik ásványi só hiányzik a szervezetből.

Kalcium

Az ásványi sók közül ez van jelen legnagyobb mennyiségben az emberi testben. A kalcium nem csak a csontok és a fogak fontos építőköve, hanem nagyon sok enzim működéséhez is szükség van rá. Ennek a makroelemnek fontos szerepe van az izom összehúzódásban, így hatással van a szívritmusra és a vérnyomás alakulására is. Szervezetünk kalcium-igénye fokozódik a növekedés időszakában, de a babavárás és a szoptatás alatt is oda kell figyelnünk ennek az ásványi sónak a pótlására. A kalcium ellenállóbbá teszi sejtjeinket és szöveteinket, ami a bőr állagára, tapintására is kihat, hiányát a fogak és a csontok mellett ezek is megsínylik. A Schüssler sók közül a Nr. 1-es Calcium chloratum és a Nr. 2-es Calcium phosphoricum szedésével pótolhatjuk leginkább, natúrkozmetikum formájában a Nr. 1-es sót alkalmazhatjuk igénybe vett bőrre, de idő előtti bőröregedés esetén is jó szolgálatot tesz, fontos összetevője az anti-aging kozmetikumoknak. A legfőbb kalciumforrások: a tejtermékek, a lazac, a szardínia, a zöld leveles zöldségek, az olajos magvak (különösen a dió, a mandula és a szezámmag), valamint a tofu és a sárgabarack.

Kálcium hatásai, kalcium az élelmiszerekben

Kálcium az élelmiszerekben

Foszfor

Ennek az ásványi sónak a jelenléte nem csak a sejtek és szövetek egészséges működéséhez elengedhetetlen a szervezetben, hanem azért is szükség van rá, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez a makroelem kulcsfontosságú a csontképződésben, hozzájárul a sav-bázis egyensúly fenntartásához, de a jó memóriának is alapfeltétele a foszfor jelenléte. Hogy hiányzik szervezetünkből ez az ásványi só, arra általános rossz közérzet, hangulatzavarok, erőtlenség és anorexia hívhatja fel a figyelmünket, normál táplálkozás mellett azonban igen ritkán alakul ki. A Schüssler sók közül a Nr. 2-es Calcium phosphoricum, a Nr. 3-as Ferrum phosphoricum, a Nr. 5-ös Kalium phosphoricum, a Nr. 7-es Magnesium phosphoricum, a Nr. 9-es Natrium phosphoricum  szedésével pótolhatjuk leginkább. Az arcápolás terén a Nr. 3-as sót (érzékeny bőr ápolása) és a Nr. 9-es sót (pattanásos bőr kezelése) alkalmazhatjuk. A legfőbb foszforforrások: a búzakorpa, a búzacsíra, a sajtok, a kakaó, a lenmag, a mandula, a zab, a pisztácia és a fenyőmag.

Kálium

Ezt az ásványi sót igazi „csapatjátékos makroelemnek” is nevezhetjük: legszorosabban a nátriummal működik együtt azért, hogy fenntartsa a szív, az agy, a vese, az idegrendszer és az izmok egészséges működését. Nélkülözhetetlen a folyadékháztartás egyensúlyának fenntartásához, szem alatti táskák és ödémásodás esetén pedig érdemes ellenőriztetni a kálium szintjét a szervezetben. Akinek hiányzik a szervezetéből ez az ásványi só, az igen erőtlennek érzi magát, izmai könnyen elgyengülnek. Szívritmuszavar, gyakori fejfájás és vérszegénység is felhívhatja a figyelmet arra, hogy káliumpótlásra lenne szükség. A Schüssler sók közül a Nr. 4-es Kalium chloratum, a Nr. 5-ös Kalium Phosphoricum és Nr. 6-os Kalium sulfuricum szedésével pótolhatjuk leginkább. Natúrkozmetikum formájában a Nr. 4-es és Nr. 6-os Schüssler sókat alkalmazhatjuk, előbbit például bőrgrízesség, utóbbit pedig pigmentfoltok esetén. A legfőbb káliumforrások: a teljes értékű gabona, a csonthéjasok, a zöldségek és a friss gyümölcsök – leginkább a banán és a citrusfélék. A lazac, a csirke és az avokádó is nagyobb mennyiségben tartalmazza ezt az ásványi sót.

Kálium az élelmiszerekben

Kálium az élelmiszerekben

Magnézium

Ez a makroelem csak az utóbbi időben került a figyelem középpontjába, pedig egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, hogy elegendő mennyiséghez jut-e belőle a szervezetünk. Ez az ásványi só sok egyéb mellett meghatározza például azt is, hogy milyen mértékben hasznosul sejtjeinkben és szöveteinkben a kalcium, a kálium a foszfor és a nátrium, valamint a C-vitamin. A magnézium karban tartja az izmokat és az idegeket, befolyásolja a szervezet anyagcsere-folyamatait és szerepet játszik testünk energiahasznosításában is. Ez az ásványi só áldásosan hat a keringési rendszerre és a szívműködésre, visszaverheti a stressz káros hatásait, javítja a hangulatot, szebbé teszi a fogakat és szembeszáll az öregedéssel. A Schüssler sók közül a Nr. 7-es Magnesium phosphoricum szedésével pótolhatjuk leginkább, amit görcsoldó tulajdonságai miatt görcsszernek is neveznek. A magnézium legfőbb forrásai: a spenót, a kelkáposzta, a citrom, az alma, a füge, a hüvelyesek és az olajos magvak.

Magnézium hatásai, magnézium az élelmiszerekben

Magnézium hatásai, magnézium az élelmiszerekben

Szelén

Nagyon nagy szerepe van a szabad gyökök sejtkárosító hatásának kivédésében, vagyis ez az ásványi só hasznos segítőtársunk lehet, ha azt szeretnénk, hogy az idő múlásának jelei minél később és minél kevésbé mutatkozzanak meg. Ahhoz, hogy ezt a hatását a szelén maximálisan kifejthesse, elegendő E-vitaminra is szükség van! Szépségmegőrző hatása mellett olyan fontos területekre hat a szervezetben, mint az immunrendszer működése, a vérnyomás alakulása, a pajzsmirigyfunkció vagy épp a termékenység. A Schüssler sók közül a Nr. 26-os Selenium szedésével pótolhatjuk legegyszerűbben. A szelén legfőbb forrásai: a tonhal, az osztriga, a tojás, a napraforgómag, a fokhagyma, az avokádó és az étcsokoládé.

Cink

Ez az ásványi só fontos részét képezi szervezetünk védőpajzsának az oxidatív stresszel szemben, emellett egyensúlyban tartja a vércukorszintet, fokozza az immunvédelmet és hozzájárul az érzékszervek kifinomult működéséhez. A cink a bőrrel is jó barátságot ápol, elősegíti a gyorsabb sejtregenerálódást és gyorsítja a sebgyógyulást. Az ásványi sók közül ez az, amelyik a gyulladással járó bőrbetegségek, ekcéma és pattanásos bőr esetén is kifejtheti jótékony hatását. A Schüssler sók közül a Nr. 21-es Zincum chloratum szedésével pótolhatjuk leginkább. A cink legfőbb forrásai: a kagylók és rákfélék, a csirkehús és a vörös húsok – a vegetáriánusok, illetve akik kerülik az állati fehérjék fogyasztását, hüvelyesekből, teljes értékű gabonából és aszalt gyümölcsből vehetik magukhoz, de nagyobb mennyiségben fordul elő a spenótban, a spárgában, a zöldborsóban és a tökmagban.

Cink hatásai, cink az élelmiszerekben

Cink hatásai, cink az élelmiszerekben

Vas

Ez a mikroelem főszerepet játszik a vérképzés folyamatában, ha nem lenne jelen a szervezetben, sejtjeink és szöveteink nem jutnának kellő mennyiségű oxigénhez és tápanyaghoz. Az immunrendszer olajozott működéséhez is hozzájárul, de az agynak és az izmainknak is nagy szüksége van erre az ásványi sóra. A tartós vashiánynak szemmel látható jelei is lehetnek: a haj elveszíti a tartását és a fényét, a hajvégek töredezetté válnak és gyakori a hajhullás. Az ásványi só hiányát jelzi az is, ha a bőr fakóvá válik, veszít a rugalmasságából, de a körmök sérülékenysége és hosszanti barázdáltsága is erre utalhat. Aki vashiányos, többnyire úgy érzi, hogy semmihez sincs elég ereje, lehangolt és a libidója is jelentősen csökkenhet. A Schüssler sók közül a Nr. 3-as Ferrum phosphoricum szedésével pótolhatjuk leginkább, amit elsősegélyszerként emlegetnek. Az arcápolás során is segítségül hívhatjuk, többek között az érzékeny bőr ápolására, szőrtelenítés vagy kozmetikai kezelések után, rovarcsípésre vagy kisebb hámsérülésekre. A vas legfőbb forrásai: a tojássárgája, a máj, a vörös húsok, a leveles zöldségek, a teljes értékű gabonák és a halfélék.

Vas hatásai, vas az élelmiszerekben

Vas hatásai, vas az élelmiszerekben

Szilícium

Ez az ásványi só hozzájárul a szervezet kollagéntermeléséhez, így rugalmasan és feszesen tartja a bőrt, de az izmok mozgékonyságához, hajlékonyságához is hozzájárul, aminek nem csak a mozgás során élvezhetjük előnyét, hiszen a szívünkre és az érrendszerre is áldásosan hat. A szilícium „kitakarítja” a sejteket és a szöveteket, segít, hogy a méreganyagok távozzanak a szervezetből. Fontos szerepet kap a regenerációs folyamatokban is, aminek különösen izomsérülések után élvezhetjük előnyét. Ez az ásványi só támogatja a kalcium felszívódását, így közvetetten a csontok épségéhez is hozzájárul. A bőrrel, a hajjal és a körömmel is jó barátságot ápol, csökkenti a környezeti ártalmak káros hatásait, lassíthatja az öregedést, napégés esetén pedig hozzájárulhat a gyorsabb gyógyuláshoz. A Schüssler sók közül a Nr. 11-es Silicea szedésével pótolhatjuk leginkább, amit a szépség sójának is neveznek, és natúrkozmetikum formájában is alkalmazhatjuk. A szilícium legfőbb forrásai: az árpa, a búzakorpa, a spenót, a rizs, a cékla, a petrezselyem, a csonthéjasok.

Legfrissebb blogbejegyzések

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon