Márkanagykövetünk Béres Alexandra


Márkanagykövetünk Béres Alexandra

Bár az elmúlt hónapok márkanagykövetünket, Béres Alexandrát is megtanították arra, hogy mostanában nem szerencsés előre tervezni, biztos, hogy mozgalmas év vár a családjára: Szandi kisebbik lánya, Flóra szeptemberben iskolába megy, Panna pedig, aki ötödikes, nagy izgalommal éli a felsősök mindennapjait.

Az óvoda és az iskola mellett mindketten járnak ritmikus gimnasztikára, ebben az évben több verseny is áll előttük. Szandi úgy döntött, hogy ebben az évben kihasználja, hogy mint mindenki, ő is otthonülősebb időszakot él, így tanulni szeretne: ahogy mondja, a szakmája sosem fogy ki az újdonságokból, ő pedig ezen a téren is szeret mindig naprakész lenni és lépést tartani az új irányzatokkal.

Az új év kedvencei

„Mivel a nagyobb budapesti és vidéki rendezvények is elmaradnak a korlátozások miatt, jóval több időm jut arra, hogy itthon legyek a gyerekekkel és együtt játsszunk. Nagy örömömre azzal, hogy a megszokottnál kevésbé rohanósak a hétköznapok, a szépségápolásra is több időm jut” – kezdi Szandi, aki újabb Schüssler Natúrkozmetikummal kötött szoros barátságot. Vele együtt Flóra és Panna is felfedezte, milyen klassz az új, varázsmogyoró vízzel készült habzó arclemosó, ezért nem telik el náluk egyetlen nap sem ennek használata nélkül: „A lányok a micellás víz, a natúr arckrémek és a csodás karácsonyi illatú kézkrém után ebbe az arctisztítóba is beleszerettek, használatát úgy építettük be a napi rutinunkba, hogy már a zuhany alatt megtisztítjuk vele az arcunkat. Túlzás nélkül állíthatom, hogy mára igazi csajos programmá vált nálunk a Schüssler krémek használata!”

Szandi nagy kedvencei az első használattól kezdve az Age Protection nappali és éjszakai kréme mellett a szemránckrém, extra kényeztetésként pedig a C-vitaminos és a Hialuron arcszérumot használja felváltva. „Jól bevett szokássá vált, hogy kétnaponta a Bőrtökéletesítő elixírrel veszem kezelésbe a bőrömet, amire szükségem is van, mostanában ugyanis szárazabbnak érzem a bőrömet. Emiatt az arcápolás mellett a testápolásra is nagyobb gondot fordítok, a megszokottnál gyakrabban használom a hidratáló testápolót, amivel bevallom, kicsit nehezebben barátkoztam meg. Na, nem azért, mert gond lenne a termékkel, sőt! Én sosem voltam az a »testápolózós típus«, mostanra viszont ez is részévé vált a mindennapjaimnak – ha netán elmulasztom a használatát, a bőröm máris figyelmeztet, úgyhogy nincs kibúvó!” – meséli Szandi, aki nagyon élvezi, hogy a mostani, kevésbé sietős időszakban meg tudja várni, hogy a testápoló teljesen beszívódjon a bőrébe, hiszen nem kell kapkodva öltöznie és egy újabb elfoglaltság miatt sietnie az edzések után!

Elárulja azt is, hogy nagyon megszerette a dekoltázsra is kifejezetten ajánlott Schüssler-újdonságot, a jégborszőlő kivonattal készült feszesítő lifting arc- és dekoltázskrémet: „Az arckrémek használata hosszú ideje fontos része a szépségápolási rutinomnak, a nyakam és a dekoltázsom krémezésére azonban mindig külön kellett magamat emlékeztetni. Ennek a terméknek köszönhetően viszont sosem megy ki a fejemből, az illatának és a hatékonyságának köszönhetően ugyanis igazi öröm a használata!”

Tea a teraszon

Bár Szandi májusi lány, aki a napfényben érzi magát igazán elemében, a hideget és a havat is nagyon szereti, a napokban is nagyot szánkóztak és Magyarországon belül már síelni is voltak a lányokkal. Sokakhoz hasonlóan Szandi családja is túl van már több karanténon – szerencsére nem betegség, hanem külföldről hazalátogató rokonok érkezése miatt -, a friss levegőről azonban a négy fal közé zárva sem mondanak le: „Egy-egy bögre meleg teával akkor is kiülünk a teraszra, amikor nem dughatjuk ki az orrunkat itthonról, olyankor jókat beszélgetünk az élet dolgairól a csípős hidegben.”

Viszlát, karanténkilók!

Ha valaki, akkor Szandi tudja, hogy ezzel a lelassult életformával bizony könnyen együtt járhat a hízás, egyrészt a kevesebb mozgás, másrészt az „unalomevés” miatt. Úgy látja azonban, hogy mint annyi minden, az is személyiségfüggő, hogy hagyjuk-e magunkat elkényelmesedni: „Számtalan példát látok arra, hogy valaki épp most kap szárnyakat, hiszen így, hogy több ideje jut magára, belefog a rendszeres tornába és az étkezésére is odafigyel. Azoknak, akiknek fontos a fizikai kapcsolat és az edzőtermi jelenlét, most egy kicsit nehezebb, nem biztos, hogy könnyen meg tudnak barátkozni az online órákkal” – magyarázza Szandi, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a korlátozások és a nem mindig önként vállalt bezártság a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolhatja.

Akin úrrá lesz a lehangoltság, sokszor hűtőnyitogatással és a nassolással próbál vigasztalódni, ami szintén nem tesz jót a vonalaknak. Az online edzés viszont segíthet kilábalni ebből a télen amúgy is gyakori rossz hangulatból, még akkor is, ha a virtuális fitnesz más, mint egy edzőtermi óra. Szandi szerint ebben is van sok-sok pozitívum, ezért legalább egyszer mindenkinek érdemes lenne kipróbálni. „Akik rákapnak az ízére, azoknak nagy örömet okoz, hogy be tudnak kapcsolódni egy jó közösségbe, és a rendszeres testedzésre a korábbinál jóval kevesebb időt kell szánni, hiszen nem kell oda-vissza utazgatni és az sem okoz gondot, hogy megoldják a gyermekfelügyeletet” – részletezi Szandi, miért komfortosabb a mozgás az online térben.

„A tavalyi év az én életembe is hozott egy fontos újítást, mégpedig az online tornát. Korábban sok DVD-t készítettem és saját Youtube csatornát is indítottam, vagyis nem volt teljesen ismeretlen terep számomra a virtuális edzés, de sosem kapott akkora hangsúlyt a munkámban, mint most. A tavaszi időszakban fontosnak tartottam, hogy ingyenes élő Facebook-órákkal segítsek azoknak, akik otthon maradtak, de vágynak a rendszeres mozgásra” – avat be Szandi, akivel hétről-hétre egyre többen tornáznak együtt a világhálón.

Inspiráló kihívások

Az online edzések érdekes hozadéka, hogy több fitneszoktató is megkereste Szandit – akik hozzá hasonló munkát végeznek – és megkérték, hogy ne kínálja díjmentesen minden szolgáltatását, mert azzal nagyon megnehezíti a dolgukat.
Így jött létre a saját video-oldalam, ahol minden eddigi mozgásprogramom elérhető, így akkor is változatos programot lehet összeállítani, ha valaki a hét minden egyes napján szán időt az edzésre.Minden héten tartok online órát az otthonomban, ami újdonságot hozott mind a kommunikáció, mind a szakmaiság, mind az életforma terén. Ennek köszönhető, hogy Flóra és Panna is jobban belelát, mit is csinálok pontosan. Ezt az oldalamat eddig kevésbé ismerték, mert többnyire óvodában és iskolában voltak, amikor dolgoztam, most viszont, hogy a munkám jelentős részét otthonról végzem, nekik is alkalmazkodniuk kell a helyzethez: amikor online edzést tartok, csendben kell maradni, nem nevetgélhetnek és nem ugrándozhatnak, hiszen ezekkel rontanák az online órák hangminőségét. Így, hogy vissza kell magukat fogni, még jobban várják, hogy véget érjen a program, és az esti edzés után együtt terítsük meg az asztalt a vacsorához.”

Szandi azt mondja, hogy a szakmai kihívások leküzdésében nagy segítségére voltak az eddigi tapasztalatai, meg kellett azonban szoknia, hogy az online fitneszórák alatt nem látja a résztvevők szemét, így nincs azonnali visszajelzése arról, hogy növelheti-e ez az intenzitást, vagy jobb, ha megáll egy bizonyos pontnál. Szandi azt vallja, hogy az edzés akkor igazán örömteli, ha jól esik, nem pedig akkor, ha feszegeti a határokat és másnapra nehezen elviselhető izomlázat okoz. A másik, ami nehézséget okozott számára, az az, hogy a virtuális mozgás során nem látszik, hogy a résztvevők helyesen végzik-e a gyakorlatokat – az elmúlt húsz évben azonban megtanulta, melyek a leggyakoribb hibák, ezért azokra mindig fel is hívja a tornázók figyelmét. „Hiába változott meg az edzések helyszíne, továbbra is kiemelten fontosnak tartom, hogy az órák változatosak legyenek, ezért a felkészülésre jutó egy hetet ki is használom arra, hogy mindig beépítsek valamilyen újdonságot a programba” – mondja zárásképp Szandi.

Legfrissebb blogbejegyzések

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon